"Zorka, nézd! Benne vagyunk az újságban!"

2019.09.17

Ez a bejegyzés nem szerepelt a terveim között. Rengeteg téma ötletem szokott lenni, amiket igyekszem gyűjteni a határidő naplómban (belegondolni is rossz, mi lenne, ha történne vele valami...), és képzeld, eljutottam odáig, hogy már bejegyzés terveim  is vannak határidőkkel, meg minden (amiket persze nem sikerül mindig tartani, de Istenem, ilyen az élet). Szóval ezzel most kicsit kilógok, de én már régen elfogadtam, hogy az élet gyakran írja felül a terveimet! :) 

Írtam már egy bejegyzést arról, hogy ez az újság megjelenés azért is jelent számomra sokat, mert úgy érzem, hogy az életem egy nagyon nehéz időszaka zárult le és ezt szerettem volna "megünnepelni".

Reméltem, hogy sokakat megérint majd a történetem és a sikerem, ha ezt lehet annak nevezni, de azt álmomban sem gondoltam, hogy ennyi szeretet fog majd egyszerre megrohanni! És e mellett nem tudok szó nélkül elmenni. 

Végre tényleg azt érzem, hogy megtaláltam azt a területet, amiben jó lehetek (nyilván rengeteget kell még tanulnom) és amin keresztül úgy tudok adni önmagamból másoknak, hogy azt be tudják fogadni és be tudják építeni az életükbe. És ez számomra maga a csoda.

Amikor az újsággal a kezemben rohantam a kislányomhoz, hogy "Zorka, nézd! Benne vagyunk az újságban!", a maga három (és fél) éves módján mosolygott, majd közölte, hogy tegyem le az újságot és dobjam el a labdát, mert ő most kutyus... 

Teljességgel igaza volt: örülök, örülök, de azért irány előre, mert az élet megy tovább. Jól esik néha meg- megállni egy vállveregetésre, de azért nem szabad túl hosszan dagonyázni benne, mert még a végén ellustulnék! :D 

Köszönöm szépen Kitzinger Szonja főszerkesztőnek a lehetőséget. Köszönöm az együttműködő partnereimnek, Katának, Anitának és Gábornak és a Sandi házaspárnak, hogy segítettek a megvalósításban.

A többieket most nem részletezném. Ha egyszer könyvet írok, az első tíz oldal csak a köszönet nyilvánítás lesz, megígérem... :D

Gyere velem, mert reményeim szerint a java még csak most következik!